Translate

2012. november 8., csütörtök

Életem első gulyáslevese


Bármilyen hihetetlen, ez életem első gulyáslevese. Bizonyos ételeket azért nem készítek el, mert másutt bármikor megkaphatom. Sőt, akár jobbat is, mint a sajátom. Bár egyszer egy étteremben ettem egy lenyűgöző gulyáslevest. Állítólag bélszínből készítették. Annyira tiszta volt a hús, mentes minden inas résztől és anyira puha, mint egy nokedli. Az íze meg tökéletes. Volt itthon egy növendék marhalapocka, amit vidéken vettem vágásból. Most nem fogok hosszú anyázással kezdeni, de közel három órát kellett főznöm, hogy valamelyest is megpuhuljon. Direkt háztól vettem, hátha. De semmi hátha. Vacak és kész. ÁÁÁÁÁÁ!!!


Semmit nem extráztam. Úgy csináltam, ahogy szokták. Apróra vágott vöröshagymát, de jó sokat üvegesre pároltam, majd beletettem a kockázott húst. Amikor kifehéredett beleszórtam vagy három kiskanálnyi pirospaprikát, sót, borsot és egy gerezd fokhagymát és köménymagot. Mivel imádom a köménymagot nem spóroltam vele. Van egy két dolog, amiből mértéktelenül sokat képes vagyok egy ételbe beletenni. Ilyen a gyömbér is például, meg a fokhagyma és újhagyma is a kömény mellett. Felöntöttem vízzel, de csak annyival, hogy a húst ellepje. Ahogy elfőtt utána öntöttem. Itt kezdődött az idegtépés.


Forralni nem akartam, ezért épp csak gyöngyöztettem. Órákig!!! Amikor majdnem puha lett - úgy este kilenc felé - beledobtam a fehér és sárgarépát, meg a krumplit. Felöntöttem vízzel és utána sóztam. Továbbra is alacsony lángon főztem amíg minden meg nem puhult. Friss, meleg, zablisztes kenyérrel ettük meg az utolsó cseppig.


Nincsenek megjegyzések: