Translate

2013. február 16., szombat

Zsenge szójabab saláta az ázsiai konyha ízeivel


A babos kaja kérdése legalább annyira körülményes, mint egy nő kiismerése, mert ugye ehetjük reggel, az arab konyha pl. előszeretettel készít ilyen ételeket. Délben is jó lehet egy finom chilis bab (jut eszembe épp az fő kinn a konyhában) de mindig felmerül a probléma, hogy társaságban, munkahelyen, mondjuk úgy elszabadulhat a pokol egy-egy jobbfajta babos étel után. Vacsorára meg szó sem lehet róla hasonló okok miatt, tetézve azzal, hogy az alvást sem könnyíti, finoman szólva.
Mindezek ellenére a fent említett chilis babot éppenséggel a dolgozóba szándékozom bevinni hétfőn, sőt a kollégákat is megkínálnám belőle. Húh, mi lesz ott....

Visszakanyarodva erre a mai babos finomságra, az a helyzet, hogy mi szeretjük a bab majdhogynem minden formáját. Csinálom salátának, köretként, vagy mexikói kajákhoz, babkrémet kenyérrel, de ez itt most egy távolkeleti saláta lett.
Ezt a bab fajtát előszeretettel adják japán éttermekben étvágygerjesztőként. (Ők edamame babnak hívják.) Ott héjastól főzik, durva sóval tálalják és a vendég maga bontogatja és eszegeti.

Amit én csináltam már ki volt fejtve a héjából, fagyasztva vettem. Lehet főzni, de én nyersen használtam fel, egyszerűen mogyorószósszal, rizsecettel, miso pasztával, dashi kivonattal, apróra vágott friss korianderrel és egy kis világos szójaszósszal ízesítettem. Nagyon kevés apróra vágott fokhagymát kevertem hozzá és az összhanghoz nem árt egy pici méz is. Végül megöntöztem kevéske mogyoróolajjal.

Szerintem ez is elmegy a tavaszi diétában. Nem utolsó sorban a zsenge szójababnak magas az omega3 zsírsav tartalma, úgyhogy kimondottan hasznos.

Hozzávalók:
zsenge szójabab
mogyorószósz
rizsecet
miso paszta
dashi kivonat
világos szójaszósz
méz
fokhagyma
mogyoróolaj


Nincsenek megjegyzések: