Translate

2013. április 6., szombat

Kapros bárányoldalas paprikaszószban

A bárány oldalas finom dolog. Többnyire sütőben sütöm ropogósra, de most más mellett döntöttem. Ritka esetek egyike ez az étel, azon kevesek között szerepel, amiket már többször is készítettem. Persze, hogy változtatásokkal, de az alap azonos. A fő ízt a paprika és a kapor adja.


Ha nyár van, akkor  kápia paprikát veszek és faszénen grillezem. Ha nincs ilyen szerencsém, akkor sütőben teszem ugyanezt. Most nem volt szerencsém. Hőlégkeverés mellett feketére égettem a paprikák héját. Tálba tettem és letakartam alufóliával. Ily módon a héja könnyen lehúzhatóvá válik. Ezt követően késsel egészen apróra vágtam. A húst a paprikát és jó sok kaprot egy vaslábasba tettem. A mostani csavar az volt, hogy egy maréknyi fokhagyma gerezdet is adtam hozzá, amit máskor nem. Szépen lefedtem és 200 fokon sütöttem 40 percig, majd a hőt mérsékeltem 160 fokra. Időnként ellenőriztem, hogy puha-e a hús és, hogy a nedvesség nem párolgott-e el, mert az nem tesz jót a paprikának. Kellő idejű sütés mellett a paprikából krémes szósz lesz. Köretnek simán vízben főtt kamut búzát ettünk. Két dolog miatt szeretem ezt az ételt. Egyrészt, mert szuper finom. Másrészt, mert ilyen ízesítés mellett Sára is megeszi a bárányt.

Hozzávalók:
bárányoldalas
kápia paprika
fokhagyma
kapor
kamut búza

Nincsenek megjegyzések: