Translate

2013. április 2., kedd

Ötfűszeres főtt marha paradicsomos szószban


Egy darab marhahúst beleteszek egy kis vízbe, amibe édes főzőbor, szójaszósz só és ötfűszer keverék kerül. Puhára főzöm és hagyom a főzőlében kihülni. A szószhoz felvágtam egy darab gyömbért és póréhgymát szeletekre, amit kis olajon elkezdtem pirítani. Hozzátettem egy gerezd aprított fokhagymát is, majd felöntöttem paradicsomszósszal. Tettem bele kevés szójaszószt, de csak annyit, hogy nehogy barna legyen tőle. Került bele még egy csillagánizs és egy kis szecsuáni bors is, na meg chili.

Amikor belefőttek az ízek cukrot adtam hozzá, hogy kissé édeskés legyen. De csak szolidan. Miután a hús kihült, leszárítottam és éles késsel hajszálvékonyan felszeleteltem. Szépen körkörösen belehelyeztem egy kerek tálba és ráöntöttem a szószt. Behelyeztem a sütőbe és 120 fokon összemelegítettem. Ez kb húsz perc volt.

Hozzá a Gasztroblogger találkozóra készített mogyórószósszal összekevert ázsiai szélesmetéltet ettünk. Húsvét hétvégén nem indokolt ilyen ételt készíteni, de vasárnap még elmegy. Megismerkedtünk a Sára mamájának új élettársával. Illetve csak nekünk új, mivel még nem volt alkalmunk találkozni vele. Egész jó fej. És azonnal be is vágódott nálam, mivel hozott a saját termesztésű fokhagymájából. Fú apám micsoda minőség! Micsoda illat és íz! Ez nem smúzolás, ilyet én Pesten még nem vettem. Bivalyerős, de kellemes aromájú. Hőkezelés után is marad íze jócskán. Köztünk legyen szólva Mihály nagyon vidáman kezelte a helyzetet. Ő bevágódott nálam, de a főztöm nála nem. A magyaros ízeket ismeri és kedveli. Hát ez nem az volt. Nem is ízlett neki. Sőt. Ettől függetlenül jól elviccelődtünk a pocsék ebéden. Magdival, ő Sára mamája azért készültünk B tervvel. A tegnapról maradt húsból sütöttünk neki rántott húst. Először ezt ette meg. A feketeleves csak eztán jött. Okos kukta tutira megy, fél kudarc belefér, de a totális megengedhetetlen. Nem is engedtem meg.

Hozzávalók:
marhahús
főzőbor
szójaszósz
ötfűszer keverék
gyömbér
póréhagyma
fokhagyma
paradicsomszósz
csillagánizs
szecsuani bors
chili

Nincsenek megjegyzések: