Translate

2013. október 22., kedd

Fokhagymaszár sertés szűzzel

Ez pont egy olyan kínai étel, amit nagyon szeretek. Sőt!!! Amikor még működött Wang étterme a szecsuáni, akkor megismerkedtem egy magyarul tökéletesen beszélő fiatal kínai sráccal, akit Bebe-nek hívtak. Bár a kínaiak nem nagyon vegyülnek velünk, a fiatalok aránylag nyitottak. Látta, hogy egy kis Smart-tal érkeztünk az étteremhez és lecsapott rám hátha tudom, hogy a defekt esetére való szettet hol lehet olcsóbban megkapni. Smart csak a nagy hitű embereknek való, ugyanis nincs benne hely pótkeréknek. Ha messze vidéken kapsz defektet, netán külföldön, akkor annyi neked. Ez a szett is csak kicsi hiba esetén alkalmazható.

A barátnője Bruxelles-ben élt és sokat járt oda ki Smart-tal. Mivel az egyik haverom pont egy nagy Smart bontós, hát felhívtam és félretetettem vele egy ilyen mindenre és semmire jó cuccot. Bebe hálás volt. Cserébe halálra kérdezhettem magam. Elmesélte, hogy bár ők sokkal igazabb szecsuáni konyhát visznek, mint a legtöbb kínai étterem Magyarországon, de mégsem merik az eredeti fűszerezést alkalmazni a magyaroknál, mert szerintük az nekünk nem való. Legalább egyszer tennének próbát, vagy szoktatnának minket a jóhoz! Na, mindegy.

Elmesélte, hogy a szecsuáni borsot alig merik használni, mert mi nem szeretjük. Csupa előítélet! A kedvenc zöldségem az évelő fokhagyma szára. Alias rocambol. Ennél jobb zöldséget nem ismerek. Enyhe fokhagyma íz, csupa ropogással. Jaj nekem, de szeretem! Azt is elmondta, hogy ez vagy magában, de leginkább sertéshússal a legjobb, mással nem. Kipróbáltam csirkével és tényleg nem jó. Érdekes.
A recept egyszerű. A sertést, jelen esetben szűz részt vékony csíkokra vágtam, majd bugonyakeményítő, szójaszósz, lehelletnyi cukor és főzőbor keverékében pácoltam vagy két órát. A húsokat forró serpenyőben olajon hirtelen kisütöttem. Ez kb. 2 perc, de nem több. Félretettem, majd jött a fokhagymaszár, amit kb. 4 centis darabokra vágtam. Gyors pirítás és vissza bele a hús. Kóstolás, még egy picike só. Nem szójaszósz, mert attól elveszíti szépséges züld színét! :) 

Végtelenül egyszerű, de hihetetlenül harmonikus étel. Erről mesélni nem lehet. Ha valaki nem kóstolta, akkor nincs mihez hasonlítani. Mennyei. Szuper. Fenomenális. Skandalum, ahogy egyik kollégánk szokta volt minősíteni a neki tetsző ételeket.

Nincsenek megjegyzések: