Translate

2014. január 13., hétfő

Citrusos malacpofa



Nemrég feltettem pár képet a facebookra arról az estéről, amikor a fiamnak főztem egy pár dolgot, hogy  csiszoljam az ízlését. Lelkes a kölök, szinte mindenre nyitott. Sőt mindenre az, legfeljebb nem ízlik neki, de az szerencsére igen ritka. Ami azt illeti malacpofát még én sem ettem soha, de marhapofát többször is.
Mivel karácsony előtt közvetlenül disznóvágás-hegyeken voltunk, lecsaptam az amúgy arrafelé értéktelen bedarálni való húsdarabokra. Ez egy nagyon jó része az állatnak, csak kevesen ismerik fel. Rengeteg a kollagén benne, ezért szuperül sűríti a szaftot. Ha ügyesen járunk el és az időt sem sajnáljuk, akkor mennyei puha és szaftos lesz a hús.

Összedaraboltam egy csomó vörös és póréhagymát, gyömbért, kurkumát, a már sokszor emlegetett mexikói koriander leveleket, amik jól bírják a hevítést és libazsíron megfuttattam. Mindezt beletettem egy vaslábasba. A húst tűzforró serpenyőben körbepirítottam, hogy kérget kapjon. Nehogy már elszaladjanak nekem azok a fincsi szaftok a belsejéből. A húst szintén beletettem a lábasba. És most jött a jó kis extra, a rákpaszta és az elmaradhatatlan zöldbors. A ráadás pedig, amire a cím is utal egy kis lime héja és leve. A reszelt héj üdítőleg hat a nehéz ízvilágú szószra, a leve pedig megadja a jó kis savasságot, ami a mennyekbe emeli az ízorgiát. Véleményem szerint csak annyi lé kell bele, hogy enyhe savanykásságot érezzünk. A végén úgyis lehet még korrigálni, ha kell.
Ne használjunk több levet a kelleténél, elvégre nem savanyúságot akarunk. Ha mégis beütött  a krach, akkor kis cukorral lehet ellensúlyozni, de ezzel is csak óvatosan....

Egyre inkább be kell vallanom, hogy a rákpaszta csodákra képes. Nem vitatom, hogy egy darabig igen kellemetlen az illata, de aztán ez elillan. Némileg érzékenyebb orrúak a kész ételnél is felfedezik, de azt kell mondanom, ha az ember gyakrabban használja nemcsak hozzá lehet szokni, de még kellemesnek is érezni néha. Na, nem egy parfüm illat, de azért kedvelem, mert tudom, hogy milyen remekül feldobja az ételeket. Ebből soha nem kell sok. Most is elég volt egy mokkáskanálnyi.

Betettem a sütőbe a lefedett edényt, de előtte még kis vizet is tettem hozzá, nehogy lekapjon. A hús enged magából levet, de előfordul, hogy az nem elég. 200 fokon sütöttem húsz percig, majd levettem a hőt 120 fokra. Arra számítottam, hogy sokáig kell sütnöm, de nem így történt. A hús szuper minőségű volt, ezért másfél óra múlva vajpuha és omlós lett. Egy kis koriandert még szórtam a szószba és sor kerülhetett a tálalásra. Mit mondjak? Inkább hallgatok. Ettől a kajától elhallgat az ember.

Kivéve, aki nem szereti a malachúst. Na ez volt Sára. Két tetszik, egy nem tetszik arány megfelel nekem :)

Hozzávalók
malacpofa
vörös és póréhagyma
gyömbér
kurkuma
mexikói koriander
libazsír
rákpaszta
zöldbors
lime

Nincsenek megjegyzések: