Egy mexikói egyveleg vacsorára

Éljen a mexikói kaja. Ezt sokszor elmondom és így is gondolom, de az tény, hogy elég ritkán teszek azért, hogy élezhessem e konyha remekeit. Pedig komolyan mondom még az a veszély sem fenyeget, hogy nincsenek megfelelő alapanyagaim hozzá. Na jó, most megfogtam magam, mert azt hittem van itthon mexikói feketebabom, de nem volt. Úgyhogy maradt a kamra ajánlata a fehérbab.

A karácsony előtti disznóvágásból hoztam haza egy kisebb darab tarját. Ezt bedörzsöltem nagyon kevés római köménnyel, szerecsendióval, és szegfűborssal. Azt szerettem volna ha a hús kap némi fűszeres ízt, de a lényeges aromát a különféle mexikói paprikákat tartalmazó paradicsomos babnak szántam. A fiam is vendégségben volt nálunk, ezért nem nagyon lehetett az étel csípős. Olyan paprikákat választottam, amik nem tartoznak a durva kategóriába. Mulato, pasilla, ancho és némi csalással egy remek füstölt spanyol paprikát használtam. Mivel ezt eltitkolom senki nem fogja megtudni :)

Ezeket a paprikákat kevéske olajon gyengéden megpirítottam, amitől ha lehet még aromásabbak lesznek és így az ízüket is könnyebben kiadják. Mivel ezek a paprikák mind alapvetően feketék, a pirításnál észnél kell lenni, mert nem látni mikor ég meg. Ha a felszálló illat égett, akkor már elkéstünk. Inkább az érzékekre kell hallgatni, vagy alacsony hőn, mondjuk egy percig hőkezeljük. Eztán felöntöttem vízzel a sült paprikákat és 3-4 percig főztem. A megpuhult paprikákat botmixer segítségével  simára pépesítettem. A babot előzőleg vízben megfőztem, aminek  főzővizébe borsot, egy fej vöröshagymát, fokhagymát tettem. Azért nem a paprikaszószban főztem meg a babot, mert a sok hőkezelés kimondottan árt a paprikának. Egyrészt az ízét is, de főleg a szinét közömbösíti a főzés.

A főtt babot összekevertem a paprikaszósszal, hámozott paradicsommal a nyári eltevésből és gazdagon fűszereztem, köménnyel, fahéjjal, oreganoval, friss hosszúlevelű mexikói korianderrel, karamellsziruppal, mert annak keserédes íze szerintem a leke az ilyen szószoknak. Ezzel vagy tíz percig főztem, hogy az ízek összeérjenek, de az utolsó két percben egy apróra vágott fokhagymával adtam meg a savát-borsát. Nyami lett az biztos.

A rizs csak annyiban volt extra, ha ez annak mondható, hogy a főzésnél a són kívül borsot darabolt, paradicsomot és fokhagymát is adtam a főzőléhez. Ez a fajta rizs még bujábbá tudja tenni az amúgy is érzéki mexikói ételeket.







A salsa sima uborka, paradicsom, édes hagyma keveréke volt, amit jól meglocsoltam olívaolajjal, minimális almaecettel, kapott egy kis sót és borsot, na meg az elmaradhatatlan friss vágott koriandert. Ezt a salátát közvetlenül étkezés elkészítése előtt érdemes csak összekeverni, mivel a só és az ecet a ropogósság ellensége. Egy óra állás után már minden összetevője lepuhul. A képen látható aprított jégsaláta csak némi kedveskedés volt magunkhoz.

Ami még dukált az ételnek egy kis pirított lilahagyma. Ennek az a leke, hogy a lehető legforróbb serpenyőben kell készíteni. Nekem van erre egy remek hővezető képességű szénacél serpenyőm. Amikor már szinte füstöl kis olaj kíséretében beledobom a negyedelt hagymákat és jól odapörkölök nekik. Amikor szép pírt kaptak mehet rá kis só és bors, és irány a tányér.

Persze, most hosszasan elemezhetném hogy mi volt a jó ebben az ételben, hogyan passzoltak, illetve egészítették ki egymást az ízek, de nem teszem. Már csak azért sem, mert szerintem, ha csak a fényképre ránézek csorog a nyálam. Ha valakinek nem ez a reakciója, akkor ez a kaja nem neki való. Viva Mexico!!!

Hozzávalók
fekete bab, ha nincs fehér is jó
tarja
római kömény
szerecsendió
szegfűbors
paprikák: mulato, pasilla, ancho
paradicsom
vöröshagyma, fokhagyma, édes hagyma, lila hagyma
rizs
uborka
olívaolaj
almaecet
friss korriander