Translate

2014. szeptember 2., kedd

Nyár végi vegyestál


Pont ilyen az, amikor a Műkedvelő összeüt valamit a maradékból. Néha úgy jön ki a lépés, hogy nem pazarlok és akkor sok alapanyagból marad egy kicsi, hogy elkerüljem a túlzott zabálást. Ezek persze nem elegendőek két főre. Most össze is szedtem két óriási garnélát, két puhapáncélú rákot, egy tintahal csövet, no meg a büszkeségemet egy kis friss bambuszrügyet, amit teljesen frissen vettem és nekem kellet megpucolnom is. Ez utóbbi persze nem panasz, inkább panasszal leplezett dicsekvés. :-)


Kezdjük a bambuszrüggyel. Leszedtem a friss leveleket, majd levágtam a már fás részt. Szépen felszeleteltem és kis olajon egy serpenyőben megpirítottam. Kellett hozzá vagy 3-4 perc. Az ízesítése nem lett bonyolult. Pici gyömbért, fokhagymát, a legvilágosabb szója szószomat és metélő fokhagymát adtam hozzá. A garnélákat hasonló módon készítettem el, de szója szósz helyett halszószt használtam.



A puhatestű rákokat tempura masszába mártottam és egyszerűen olajban kisütöttem, hadd maradjon meg az eredeti íze.

A nehezebb dió a tintahal volt. Intenzív mégsem tolakodó fűszerezést gondoltam hozzá, úgy, hogy passzoljon a többi összetevőhöz is, de kellett egy kis csavar is bele és ez a darált csirkehús volt. Thai mogyoróhagymát megpirítottam, majd rátettem a húst is és jókora adag ízesítetlen darált kápia paprikát. Bizony ez az étel nem lett csípős. A paprika gyönyörűen kiengedte a színét és álomszéppé varázsolta az ételt. Kicsi világos szójaszószt és rákpasztát adtam hozzá, no meg az elmaradhatatlan kiskanálnyi cukrot és egy kis kókusz melaszt. Nem sajnáltam a fokhagymát sem.
Amikor a csirke szépen megpuhult hozzá tettem a csíkokra vágott tintahalat is és a felszeletelt metélő fokhagymát is. Két perc alatt át is sült a tintahal.

Tekintve, hogy ígéretem szerint nem készítek túlzottan hízlalót, ezért köret nem lett hozzá. Ez kérem az én vidám vegyes tálam így nyár végére.
Azt hiszem, ezzel Sáránknál is sikerült kompenzálnom, miután vagy egy hónapja nem főztem neki.



Nincsenek megjegyzések: