Translate

2014. november 11., kedd

Hamburger mustra ínyenceknek!


Volt pár hete, hogy Jancsa Janival a Kecskevilágnál durva hamburger kísérletbe kezdtünk. 
Írás erről: 
Kecskeburger nyolc változatban

Annyira jól sikerült a dolog, hogy azóta jönnek az ismerősök, hogy folytassuk és csináljunk burgeres rendezvényt. 
Így aztán szombaton brutális, nyílt hamburger mustrát tartunk. 

Józsi (Kecskevilág) hajlíthatatlan ha állatartásról és húsokról van szó. Csak, hogy illusztráljam: náluk novembertől már nem készül sajt és nem adnak el tejet, mert az állatok télen természtes módon nem adnak tejet, csak ha hormonokkal kezelik őket. Így itt télen leáll a sajtgyártás.  Nála a szalámi barnás színű, mert nem hajlandó nitrites sót használni, ami megőrízné a hús piros színét. 

Szóval, Józsi kecskéjéből, bárányából és sertéséből készülnek a burgerek. Mindegyikből négy féle.
Most jön a csavar. Egyszerű volna, ha a húsokat szépen befűszereznénk és különböző feltétekkel, mártásokkal adnánk. Egyszerű, de a brutális mustránkhoz nem lenne elég. Így minden egyes burger-kreáció húspogácsájának fűszerezése is eltérő. 
12 eltérő módon fűszerezett hús, 12 eltérő feltéttel. 

Szombaton (november 15.) 13 órakkor kezdjük a sütögetést és három órán át meg sem állunk. Végig kóstoljuk az összes burgert, aztán ki, mennyit bír, lehet választani. 
Javasolt az elején érkezni, mert ízek szerint megyünk sorba, úgy amit egymás után kóstolni érdemes. 

A marketing rész :-)
Az előkészületek miatt nem árt tudnunk, hogy hány résztvevőre számíthatunk, úgyhogy ha eljönnél írj egy mailt az info@kecskevilág.hu címre (hányan jönnétek). Ez nem jár kötelezettséggel, ha mégsem jönnél végül. 
Viszont így a burger mustrán annyit eszel, amennyit akarsz 3790 Ft-ért és ha négyen jöttök, akkor egy valaki a Kecskevilág vendége. 

A helyszín a Kecskevilág tanyája, ahol a fedett teraszon jól elférünk, de érdemes rétegesen öltözködni. Itt egy térkép, hogy könnyebb legyen odatalálni: https://goo.gl/maps/3ZPrW

Akik emelik a nap fényét: Takács Alexandrosz (Alex) sommelier. Ő hozza el nekünk a Nagygombosi pincészet rozéját és merlot-ját. És Pandula Ricsi sörszakértő, aki kézműves sörökkel érkezik.

Jöjjenek a burgerek, amiből választani lehet majd:

Kecske burgerek
Francia - a friss kakukkfűvel, bazsalikommal, színes borssal, szerecsendióval és mogyoró hagymával fűszerezett hús alá visszaredukált, magos mustárral megbolondított hagymaleves, feléje pedig sous vid tojás sárgája kerül

Vietnami - húsába rengeteg friss fűszert teszünk: gyömbért, kurkumát, koriandert, zöldborsot, hozzá halszósz és kevéske cukor. Leöntjük egy gyömbér, fokhagyma, friss piros chili, újhagyma, rizsecet, cukor, halszósz és mogyoró olaj keverékéből készült szósszal és alája teszünk egy szép jégsaláta levelet, hogy roppanjon 

Creol - őrölt korianderrel, szegfüszeggel, szegfüborssal, színes borssal, szerecsendióval, friss gyömbérrel és korianderrel ízesítjük a húspogácsát. Alatta napon érett mangó darabkák, citromlé, koriander, újhagyma és némi paradicsom mag (grains of paradise) hamis bors alkotta mártást tálalunk

Arab kecske - ebbe a húsba római kömény, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, ánizs, bors, paprikakrém, és friss, aprított menta levél kerül. Egy ízes paprika saláta dukál mellé, ami római köménnyel lime levével, sóval, borssal és paprika krémmel lesz ízesítve. 

Sertés burgerek
Natúr – visszafogottan fűszerezzük súval, borssal a húst és házi paprikaszószt készítünk mellé

Bétel leveles – a húst friss kurkumával, gyömbérrel, halszósszal, kevés rákpasztával, zöldborssal és újhagymával ízesítjük, rásütjük a bételbors levelét 

Sörmártásos – a húst feketeborssal és hagymával ízesítjük és egy visszaredukált alapléből, kiforralt sörből mézből és fügelekvárból álló mártás teszi intenzív ízűvé, káposzta salátát adunk mellé

Ananászos – hosszúborssal, újhagymával ízesített hús alá vékonyra vágott, pirított ananász szelet kerül

Bárány burgerek
Görög – szegfűbors, szerecsendió, leheletnyi fahéj adja a hús ízét, amihez fetasajtot keverünk. Tzatziki salátát teszünk alá

Narancslekváros – paradicsom magjai borssal és fokhagymával ízesített húsra narancslekvár, sárga paradicsom, marinált gyöngyhagyma mártást teszünk 

Cheddar – a bárányhúst kakukkfűvel és petrezselyemmel ízesítjük a tetejére házi készítésű cheddar sajtkrémet teszünk, alá vékony hagyma és paradicsomszelet lesz téve

Arab bárány – a húsba mentát, római köményt és koriandert teszünk. Joghurtot összekeverünk sóban marinált citrommal és a tetejére öntjük





Nincsenek megjegyzések: